2010. május 21., péntek

Első szárnypróbálgatások

Hát próbálkoztam, és legjobb indulattal is azt lehet mondani, hogy olyan térlátásom van, mint egy vakondnak. Cir próbált okítani a képi ábrázolás alapjaira, és hát ilyenkor látszik a kor, hogy egyrészt mennyit felejtettem abból a kevésből, amit rajzórán tanultam, másrészt, hogy szinte sosem volt ceruza a kezemben.
No az első dolog az egy gyűrűtartó dobozka, ezzel is kínlódtam, valahogy azt rajzolom amit sejtek, hogy úgy kéne lenni, nem pedig amit ténylegesen látok. Sok gyakorlás még áll előttem.
Íme.



9 megjegyzés:

  1. Nem lett rossz, csak kicsit furcsán felfelé áll a sarka, vagy hogy kell ezt mondani. XD Mármint az utolsó képen, amin csak egy rajz van. De amúgy elsőnek tényleg nem rossz. :) Bonyibbnak mit választottál?

    VálaszTörlés
  2. Nyah, akkor most jövök én az okosságaimal :D Remélem segítenek majd :)
    Az ilyen rajzolásnál fontos, hogy a hátra felé futó egyenesek összefussanak. Ez azt jelenti, hogy egyszer, ha nagyon távol is, a két egyenes, ami élőben igazából párhuzamos, megrajzolva ne az legyen. Azért látszik felállónak a dobozka hátulja, mert a felső párhuzamos vonalak kissé szétfutnak, és nem össze : ) Remélem azért segítek valamit. De amúgy, a rajzolás alapja szerintem először a vázlat, és látszik, hogy gyakorolsz :) Hogyha nagyon hülyén mondom, akkor majd vasárnap elmondom/megmutatom érthetőbben xD
    A kérdésem ugyanaz, mint Arinak. Kíííváncsi vagyok mi a bonyiii? : )

    VálaszTörlés
  3. Hát igen, az a gondom a drágám és a sógornőm szerint is, hogy a tetejét rajzolom meg először, és azok pedig síkban helyezkednek el, nem térben, ezért lesz párhuzamos, és nem kéne annak lennie. De köszi mindkettőtöknek a véleményt, és Rose kivi leszek, hogy mit mutatsz élőben.
    Hát a bonyi az egy karakterkép lesz, szerintem Stephenie kari, aztán lehet, hogy heves káromkodások közepette össze fogom gyűrni :)
    Meg kiváncsi leszek, hogy mit szól majd a Mester, de neki csak a kockát és a képet mutatom meg :) Mármint vázlatokkal együtt persze, csak magát a kockát egyenlőre még nem.

    VálaszTörlés
  4. Megint én : )
    Sok mindenre én se vagyok jó, de azért hátha van valami, amit meg tudok mutatni. És azt erősen ellenzem, hogy egy rajzodat hever káromkodás közepette összegyűrd, nem illik, megsérted a lelkét :P És a sajátodat is, hogyha sokat nyűglődsz vele, aztán egyszerűen összegyűröd. Habár... Szépen kiválasztottad a bonyi képet, én még bonyolultnak is könnyebbet választottam volna magamnak xD

    VálaszTörlés
  5. Hát azért, mert a Mester azt mondta, hogy minél bonyibbat :) Gondolom azért, hogy ha van valami amit nagyon rosszul csinálok, akkor még most csírájában kell elfojtani. :)

    VálaszTörlés
  6. Üdv!

    Azt mondom egyenlőre hagyjad a "nehezebb" rajzot. Először rajzolj tele kb egy A4-es lapot párhuzamos vonalakkal. Gyakorold a ceruza használatot, és az egyenes vonalak húzását. (Azt javaslom szerezz A3-as rajzlapot, azon kényelmesebb dolgozni mert több tered van)

    Amikor már biztosan kezeled a ceruzát (tehát húztál 2 vonalat) próbálj meg kockát/téglalapot rajzolni. Lehet axonometrikusan (http://sdt.sulinet.hu/interaktiv/hegesztes/tananyag/upload/Interaktivhegesztes/Image/1-4-4_osszevont_220.jpg), de szerintem mehet rögtön a perspektivikus. Először középpontos perspektívát próbálj, az a legegyszerűbb.

    Saját rajzot nem volt időm készíteni most, de összedobtam egy kis magyarázatot:
    http://img248.imageshack.us/img248/4213/kzppontos.jpg

    Még valami: Nem tudom hogy tudod-e hogy lehet ceruzával szöget és arányokat mérni. Ha nem, nézz utána az interneten. A legtöbb kezdő rajzoló szenved attól hogy ahogy te is írtad, azt rajzolnak amit sejtenek, és nem azt amit látnak.

    VálaszTörlés
  7. Köszi szépen, igyekezni fogok, és meglesem amit betettél nekem :)

    VálaszTörlés
  8. Má' ne igyekezzél bazdmeg TEHETSÉGTELEN VAGY!!!!! HAGYD ABBA!! Találj más hobbit bazmeg. Ilyen nemkell a bolygóra.

    VálaszTörlés
  9. ÍRJÁ INKÁBB VERSET!!

    VálaszTörlés